Szerednyei várrom

A szerednyei várrom különleges helyet foglal el Kárpátalja műemlékei között. A legősibb középkori típusú várak közé tartozik, romos állapotában is megőrizte régi jellegét. A település Ungvár és Munkács között félúton, a szőlővel beültetett dombok között terül el. Szerednyére beérve az út jobb oldalán álló egykori malomépületnél forduljunk jobbra, hogy elérjünk a várromhoz.

Szerednye környéke már többezer évvel ezelőtt lakott volt. Erről több régészeti lelet tanúskodik. Az ásatások során előkerültek egy neolit-kori lakótelepülés (időszámításunk előtti IV. évezred), valamint egy bronzkori (időszámításunk előtti II. évezred) nyomai. A község neve valószínűleg szláv eredetű, bizonyára arra utal, hogy a település félúton van Ungvár és Munkács között.

A XV. században Szerednye mezővárosi rangot kapott, bizonyos kiváltságokkal rendelkezett, főleg a kézműipar és a kereskedelem fejlesztése terén. A szerednyei borok már akkor nagy keresletnek örvendtek, Európa több országába szállították azokat, többek között Nagy Péter orosz cár udvarába.

A szerednyeiek tevékeny részt vettek II. Rákóczi Ferenc felszabadító harcában, vitézül küzdöttek seregében. A kuruc felkelés leverése után az osztrák csapatok kegyetlen bosszút álltak a községen, nem kímélték az asszonyokat, gyerekeket, idős embereket sem. Lakosai az erdőkbe menekültek a bosszúálló csapatok elől.

Az 1720. évi úrbéri összeírásban erről a következőt olvashatjuk: „A mezőváros szép helyen fekszik, lakosai azonban nincsenek.”

Az összeírás szerint mindössze két jobbágycsalád maradt az egykori mezővárosban, akik saját telkeiket művelték és főleg kukoricát termesztettek. A környékbeli földbirtokosok szőlőiket más településekből ide rendelt jobbágyokkal műveltették meg.

A XVIII. században Szerednye rendkívül kedvező fekvésének köszönhetően gyors fejlődésnek indult, 1815-ben 98 udvarán már 187 család lakott, a község lakossága meghaladta az ezer főt.

A szerednyeiek vitézül harcoltak az 1848-1849-es szabadságharc csatáiban, ami miatt nem is maradt el a megtorlás, sok egykori honvéd éveken át bujdosni kényszerült. A községben több család máig őrzi az egykor honvédek leveleit, iratait.

A kiegyezés után ismét rohamos fejlődésnek indult a község, az 1881. évi népszámlálás adatai szerint már 1 701 lakosa volt. A XX. századi gazdasági válság következtében azonban sok család települt át az óceánon túlra, főleg az Egyesült Államokba, Kanadába, Argentinába.

Az állami elemi iskola 1880-ban nyílt, 1911-ben népkönyvtárat hoztak létre, melynek könyvállománya 192 kötetből állt és 142 olvasója volt. 1912-ben gazdakönyvtárat is létesítettek a faluban, melyet a magyar földművelésügyi minisztérium több száz könyvvel ajándékozott meg.

A szerednyei vár romjai a község délnyugati részén egy kisebb dombon állnak. A vár tulajdonképpen egy egyedülálló négyzetes alaprajzú toronyból állt. Mérete 18,50x18,50 méter, a falak vastagsága 2,65 méter. A vár faragatlan kövekből épült, de a falak külső felületein a köveket simára csiszolták, magasságuk eléri a 12 métert.

A vártoronynak valószínűleg három szintje volt, legalább is erre utalnak a gerendafészkeknek a belső falfelületeken látható üregei. A várat három széles sarkain lekerekített négyzet alakú sáncárok veszi körül, valószínűleg ezen csak csapóhídon át lehetett megközelíteni bejáratát.

A szerednyei várat valószínűleg a templomos lovagrend a XIII. század elején építette. A lovagrend feloszlatása után a Szatmár megyei jánki pálos kolostor szerzetesei vették azt birtokukba. Később az ungvári vár urainak birtokába került. Egy legenda szerint egykor földalatti alagút kötötte össze az ungvári várral. A vár a XVIII. század elejéig működött, fontos szerepet töltött be az Ungvárt Lemberggel összekötő kereskedelmi út védelmében. Később elvesztette jelentőségét, építményei a Rákóczi-szabadságharc után romlásnak indultak, újjáépítésükre már nem került sor.