Muzsalyi romtemplom

"Ha az utas Beregszászról Nagymuzsaly felé menve a bájdús Borsova liget vidékére lebocsátkozik, az országúttól jobbra szép mező közepén, fák, bokrok közül komoran kiemelkedő templomrom köti le figyelmét, amely egy kétszázad előtt itt virágzott helység egyetlen emlékéül szolgál. Ezt az egyhajós, csinos művészetű és erős építésű templomot méltó közelebbről megtekinteni. Kelet felé fekvő, a tízszögnek öt oldalával zárt szentélye páratlan a maga nemében; sarkaiban maiglan meglátszanak a boltgerincek gyámkövei: a templom két széléről magasra emelkednek viharral dacoló tűzfalai; a gazdag tagozatú, fekirányos párkányzattal végződő csúcsíves kapuja fölött négylevelű rózsa s ezenfelül fent a homlokfal csúcsában más díszítményű kerek ablak látszik; a hajó déli falában két körívvel zárt, román stílusú ablakcsarnokát most kődüledék, repkény, bozót lepte be, ami a romnak még regényesebb alakot ad."

Lehoczky Tivadar Beregvármegye monográfiája című műve III. kötetének 829. oldalán ír így vidékünk e nevezetes történelmi emlékművéről.

Lehoczky Tivadar szerint a templom alapítója Erzsébet királyné, Nagy Lajos királyunk édesanyja volt, aki a XIV. században többször megfordult vidékünkön, Beregszászban udvart tartott fenn, a város jótevője volt.

Nagy Lajos és Erzsébet királyné anyagilag bőkezűen támogatták vidékünket, Beregszászt, amely uralkodásuk éveiben Felső-Magyarország egyik legvirágzóbb városa lett.

Erzsébet királynő volt a beregszászi római katolikus templom alapítója. Neki tulajdonítják az egykori kismuzsalyi templom felépítését is, amely a vidék egyik legszebb és leggazdagabb temploma lehetett.

Kismuzsalyt 1566-ban a tatárok, 1657-ben a lengyelek rombolták le. Ekkor pusztulhatott el a templom is. A megrettent lakosok egy része a hegyekbe menekült, barlangokban, üregekben rejtőzködött el az ellenség elől. Az egyik ilyen üregben 1831-ben csontvázakat találtak. Az üreg bejáratánál férfi csontváza feküdt, jobbjánál kard hevert. A többiek, főleg nők és gyerekek, fekvő vagy ülő helyzetben fogadták a halált. Egy kőpadon ülő nőtetemet mellette térdeplő férfi mindkét karjával átölelve tartott, a nő karjában egy csecsemő csontváza feküdt. Az üreg bejáratánál félig elolvadt kénkő darabokat találtak a régészek, amiről arra következtettek, hogy a bennszorult embereket kéngázzal fojtották meg.

1657 után sem Kismuzsalyt, sem templomát nem építették újjá. A lakosság Nagy-Muzsalyba költözött.

A templom romjait kikezdte az idő vasfoga. Állítólag köveinek egy részét a többször lerombolt, felégetett beregszászi római katolikus templom újjáépítésénél használták fel.