Nagyberegi református templom

Magyar mezőváros, termékeny vidéken, a Szernye-tó keleti szélén, 306 házzal, 1 401 lakossal, 9 383 holdnyi térrel, melyen szelíden emelkedő halmok s erdőségek teszik a helyet érdekessé. Hajdan Pereg, Bereg és Berekunak is írták, s már az őskorban is lakott volt, amit a napfényre kerülő bronz eszközök igazolnak. Ezekkel a sorokkal vezette be Lehoczky Tivadar Beregvármegye monográfiája című 1881-ben Ungváron kiadott művében a Nagyberegről szóló fejezetet.

A honfoglalás idején főleg nomád pásztorok tanyáztak ezen a vidéken, majd a környező földek a magyar vezérek, fejedelmek, később a királyi hercegek birtokába jutott. A község a XII. században alakult ki és gyors fejlődésnek indult. 1241-ben a tatárok lerombolták, de hamarosan újra benépesült. A község Borsova vármegye székhelye volt, később róla nevezték el Bereg vármegyét.

1233-ban II. András seregével a beregi erdőben tanyázott és itt erősítette meg esküjével az egyházi concordatumot (egyezményt), melyet az őt elkísérő Jakab püspök és a pápa megbízottjának kezébe tett le. A néphagyomány szerint a király sátra a munkácsi határban lévő erdőben állt, ezért azt később Királyszék-erdőnek nevezték.

A XIII. században a beregi lelkészség kiváltságos helyzetben volt az esztergomi érsekségen belül, amit VIII. Bonifác pápa 1295-ben kelt irata és a Pázmány-féle jegyzék bizonyít.

1329-ben Erzsébet királyné a beregi erdő Borzsa -partja felett emelkedő magaslatán Szent Pál rendű zárdát alapított.

Mezővárosnak (opidumnak) 1397-ben Zsigmond király egyik leiratában nevezik először a községet. Ekkor Korjatovics Tódor munkácsi herceg volt Bereg birtokosa.

A XV. században többször cserélt gazdát a község, földjeit Brankovics György, Szilágyi Erzsébet, Anna királyné, Ulászló király birtokolta, majd 1514-ben a VII. törvénycikk 3. pontja értelmében a munkácsi koronabirtokhoz csatolták.

A Rákóczi-család birtokába a XVII. század első felében került Bereg. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György özvegye 1649-ben összeíratta birtokát. Az összeírás szerint Beregen 62 marhás, 31 gyalogszeres jobbágy, 28 szolga és kézműves, összesen 133 jobbágy, 351 ökör, 50 tinó, 151 tehén, 473 sertés és 54 méhkas találtatott.

1657-ben a lengyelek elpusztították a községet, amely azonban rövidesen újraépült és Zrínyi Ilona, illetve férje Tököly Imre tulajdonába jutott.

II. Rákóczi Ferenc többször megfordult a község határában, Kalmár-hegyi szőlője 1704-ben 50 hordó bort termett, amelyhez a kádakat és hordókat beregi mesterek készítették. Bereg vidéke a Rákóczi-szabadságharc bukása után 1726-ban jutott a Schönborn család birtokába. A község 1734-től minden évben hat országos vásárt tarthatott.

Bereg lakossága 1554-ben áttért a református hitre, elfoglalta a római katolikus templomot és az ahhoz tartozó birtokot. 1595-ben az egyházközösség iskolát nyitott, tanítójává Dobrai Pétert nevezte ki. 1657-ben a lengyelek felgyújtották a templomot, de a hívek rövidesen újjáépítették. Ekkor épült nyugati homlokzata elé a fatorony. A templomhajó festett famennyezete 1743-ban készült. Lehoczky Tivadar említett monográfiájában szóról szóra megörökítette annak szövegét: „Az örökké való királynak s az Úr Jézus Xtus tisztességére, a beregi ecclesiának örömére, régi romladozásaiból új mennyezettel a maga költségén megékesítette N. Csobi András uram, akkori főbírája Bereg Városának szerelmes éltepárjával Petes Erzsébet asszonnyal, Anno Dni 1743. Ezen mennyezetet készítették Debreczenben lakozó N. Adonyi Asztalos János czéhmester és N. Pap Asztalos János kezek által 1743.”

Lehoczky Tivadar elragadtatással így írt a templomhajó fakazettás mennyezetéről: „De aztán érdekes is ám e deszka mennyezet, mely négyszegű táblákra van felosztva, melyeken tarka kirívó színekkel a természetből és bibliából vett különféle tárgyak és jelenetek, mint virágok, lombok, létező és képzeletbeli szörnyek, mesés állatok, madarak, hüllők, lángoló szájú sárkányok, Josue és Kalep az óriási szőlőfürttel, Dávid viaskodása Góliáttal s több ilyféle ritkaságok lefestvék. Páratlan a többi közt egy óriási liba, mely hosszú nyakú csőrével a golyvájára festett férfinak bajuszos, elkeseredett arczán lévő orrt hatalmasan csípi, míg körötte e bölcs mondat áll felírva: Nosce te ipsum: capes tibi Nasum (Ismerd magadat, s megkapod orrodat) Mindenesetre sajátos módja az önismeretre való buzdításnak.”

A templomnak két harangja van: a nagyobbik 1657-ben, a kisebbik 1781-ben készült és 1835-ben tették fel a toronyba. Ekkor került ide a toronyóra is. A beregi Pálos kolostor egyik kis harangja a szomszéd Kígyós község református templomának harangtornyában található, rajta ez a felirat: „Sanctus Paulus; ora pronobis!” 1869-ben a templomot déli irányban kibővítették.

Nyolcszögzáródású szentélye egyhajós, a hajónál alacsonyabb és keskenyebb szentélyt csúcsíves keresztboltozat zárja. A kőbordák találkozásánál a zárókövek egyikén bikafő látható. A bikafő ugyanis Nagybereg címerének legfontosabb alkotó eleme volt, mint ezt a község pecsétjének 1794-ből származó lenyomata is bizonyítja.

A templom ablakai nagyméretűek, csúcsívesek. A szentélyt a templomhajótól gazdagon tagolt diadalív választja el.

A templom nyugati kapuja hornyokkal és körteprofilokkal tagolt, a körbefutó kőből faragott kőpárkány gótikus, sarkain háromlépcsős támpillérek állnak.

A templomot többször felújították, először a nyugati tornyot, majd a déli bővítményt, a XX. század elején pedig a karzatfeljárókat építették át.