Iza, a kosárfonók hazája

Ha kárpátaljai utunk során láttunk már hántolt fűzfavesszőből font tetszetős kerti bútort, azt nagy valószínűség szerint a Huszt melletti ruszin-ukrán településen, Izán készítették.

Izára érve se szeri, se száma azoknak az út menti árusoknak, akik a fonott kerti bútorokon kívül különböző méretű füles- és kenyeres kosarakat, ágyneműtartókat kínálnak megvételre. Jóval olcsóbb áron, mint bárhol másutt Kárpátalján. Az izaiakat kérdezve hamar kiderül, hogy bizony a múlt homályába vész az az időszak, amikor az itteniek kosárfonással kezdtek foglalkozni.

Tény, hogy a múlt század elején a falu határában már megvolt az a községi füzes, melyet a település lakói közösen gondoztak, s ahonnan mindenki az ott elvégzett munka arányában vághatott magának fűzfavesszőt. A füzes ma is megvan, némileg elhanyagolt állapotban. Már rég nem elégíti ki az itteni igényeket. Az izaiak a közeli-távolabbi folyópartokról szerzik be a fonáshoz szükséges alapanyagot. A helybéliek váltig állítják, hogy a Felső-Tisza-vidékén növő ártéri erdőben nem találni ma már igazán jó minőségű fűzfavesszőt, azt sok esetben a hágón túlról hozzák be. A dolog többnyire úgy történik, hogy az izai mesterek ősszel kibérelnek egy-egy üresen álló portát azon a településen, melynek közelében az ő megítélésük szerint megfelelő fűzfavessző terem. Két-három hét leforgása alatt megszednek egy teherautónyi vesszőt. Utána annak hazaszállítása következik. Itthon a vesszőt hatalmas üstökben, kötegekben főzik, majd hántolják. Januártól-februártól kezdődik a vessző fonása.

Az izai mesterek közül egyesek kifejezetten a kerti bútorok, nagyobb polcok, ruhatartók készítésére szakosodtak, mások jobbára csak a kisebb - értelemszerűen vékonyabb vesszőt igénylő kosarak, tárcák fonásával foglalkoznak.